Taylor Swift, írt magáról némi bemutatkozást (amely az oldalán meg található angolul). Arra vetemedtem, hogy lefordítsam (sok időbe telt, szóval TILOS ellopni). Nagyon aranyos kis bemutatkozó, fanoknak érdemes elolvasni.;)

Hello, Taylor vagyok. Már 21 éve élek, és végre van egy saját konyhám. Nagyon izgatott vagyok emiatt, és általában izgatott vagyok még az olyan dolgok miatt, amik benne vannak az "aranyos" és "kellemes" kategóriában. 12 éves koromban tanultam meg gitározni egy Ronnie nevű sráctól, aki azért jött, hogy megjavítsa a szüleim számítógépét. Szeretlem a takarókat. De ez valószínűleg azért van így, mert általában nagyon fázok.  IMÁDOM Nashville-t. Az a hely ahol élek, amikor elég szerencsés vagyok, itt töltöm az időm. Nagyon szeretem ezt a várost, néha legszívesebben csak letekerném az autóm ablakát (nickneve "Toyoat". Mivel egy Toyota) és kiüvölteném az ablakból jó hangosan, hogy "IMÁDOM EZT A VÁROST". Ez nem lenne furcsa, ugye? Minden alkalommal, amikor megpróbálok rákacsintani valakire, elrontom, és megijesztem az embereket. A szerencsszámom mindig is a 13 volt és mindig is az lesz. Ez megjelenik előttem a legnyílvánvalóbb és legtagadhatatlanabb módokon, de csak amikor valami jó történik. Nyilas vagyok. Úgy gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy mindig valami új után kutatok. Még azt is jelenti, hogy a szülinapi partijaim témája minden évben a Karácsony. Szeretem a világos színeket, és az olyan dolgokat, amik a valóságot furábba teszik, mint amilyen. Van egy szalag és hajpánt gyűjteményem, és mindegyiket egyformán imádom. Túlsokat gondolkodok, tervezek és szervezek. Ilyen vagyok kisbaba korom óta, még az előtt óta, hogy ilyen magas lettem és beszédes.

Ezekben a napokban, megpróbálom 2 csoportba osztani a gondolataimat: "Dolgok amiken tudok változtatni", és "Dolgok amiken nem". Ez kicsit segít, hogy rájöjjek miért kell igazából stresszelni. De már megint itt vagyok, túlzott tervezés, szervezés és gondolkodás! Dalokat írok a kalandjaimról, a balszerencsémről, a legtöbb a szerelemmel kapcsolatos. A szerelem egy trükkös ügy. De ha nem lenne az, akkor nem bűvölne el ennyire. Mostanában rájöttem valami csodálatosra, ami mégjobban elkápráztat: Fogalmam sincs mit csinálok ha szerelemről van szó. Senki sem tudja! Nincs rá példa, kivéve az, hogy ez mindannyiunkkal megtörténik természetesen. Ezt nem tudpm eltervezni. Nem tudom megjósolni, hogy hogyan fog végződni. Mert a szerelem kiszámíhatatlan és bosszantó és tragikus és gyönyörű. És bár egyáltalán nem érzem szakértőnek magam, érdemes dalokat írni erről -- jobban, mint bármi másról amit valaha az életemben tapasztaltam.

Úgy tűnik én is áldozata lettem a felnövésnek, ami látszólag mindenkivel megtörténik egy ponton, vagy egy másikon. Ez már tart egy jó ideje, anélkül, hogy tudnék róla. Arra jutottam, hogy a felnövés egy csomó dolgot jelenthet. Számomra nem azt jelenti, hogy valaki teljesen új emberré váljak, aki nem szereti a dolgokat, amiket eddig szeretett. Ez csak azt jelenti, hogy új dolgokat adok a listámhoz. Mint például, még mindig a tél megszállotja vagyok, és még mindig rakok fel fényeket Szeptemberben. Még mindig szeretem a ragyogást és élelmiszereket vásárolni és az igazán öreg macskákat, akik csak fele annyit kedvesek veled. Még mindig szeretek jegyzeteket írni és egész idő alatt szép ruhákban lenni, és bámulni a csillárokat. De van pár új dolog amibe beleestem -- más-más dolgok. Más-más székek, más-más színek, más-más személyiségek. Szeretem azt a parfümöt viselni amit még a középiskolában is hordtam. Ez vissza röpít azokhoz a napokhoz amikor próbáltam közel parkolni az iskolához, amikor megpróbáltam észrevetetni magam a focista srácokkal, és próbálni semmi cikit mondani vagy tenni, és azt kívánni mindennap minden percében, hogy talán egy nap kapok egy esélyt, hogy Grammyt nyerjek. Vagy valami őrült vagy nagy dolog, mint ez. Szeretem az öreg épületeket repedezű falakkal és apu történeteit a fősuliról. Szeretem a szabadságot ez egyedül-élésben, de szeretem azokat a dolgokat is amik elérik, hogy megint 7 évesnek érezzem magamat. Vissza oda, amikor a naivitás volt a normális, amikor a szkepticizmus egy idegen nyelv volt, és, hogy néha úgy éreztem, hogy csak csokitejturmixra és anyumra van szükségem. Szeretem a kezembe venni a szakácskönyvet, lehunyi a szemeim és kinyitni egy véletlen helyen, utána pedig megpróbálni elkészíteni azt a receptet. Már az első naptól fogva szeretem a rajongóimat, de mondtak és tettek olyan dolgokat, amiktől mostanában úgy kezdtem érezni, mintha a barátaim lennének -- most jobban, mint valaha azelőtt. Soha nem fogok úgy neki indulni egy napnak, hogy nem gondolok a közös emlékeinkre.

Az utolsó két évben, írtam és felvettem egy albumot, aminek a neve Speak Now. Kaptam lehetőséget, hogy dalokban írjam meg azt amik történnek velem az életemben, szóval NAGYON hálás vagyok ezért a sok mindenért ami az elmúlt két évben történt. Tudom, hogy nem mindig mondok megfelelő dolgokat a megfelelő időben, vagy nem mondok el mindig mindent amit kéne, de leírom az egészet. Kaptam egy gitárt és egy tollat, mindezt hirtelen, kaptam egy esélyt, hogy megmondjam, hogy mit akartam pontosan a valóságban mondani. Írtam pár olyan dologról amiktől mindenki keresztül láthat rajtam. Írtam pár olyan dologról amiről senki nem tudott. Több, mint izgatott vagyok, hogy hallhatjátok ezeket a történeteket és vallomásokat.

Úgy gondolom, hogy fontos, hogy tudd, én soha nem fogok megváltozni. De nem is maradok ugyanaz. Ez biztos egy olyan Nyilasdolog.

Nagyon hálás vagyok, hogy elolvastad ezt az egészet. Megdícsérlek ezért. Ez nevetségesen hosszú volt, és biztosan lett volna más dolgot, amit csinálthattál volna az elmúlt 4 percben. Szóval neked, vagy bárki másnak aki valahogy ezt az utolsó 4 percet  velem töltötte valamilyen módon-- csak meghallgatott egy dalt, vagy megnézett egyet a videoklipjeim közül.... Köszönöm. Szeretlek ahogy a ragyogást is és az utolsó szavakat. És ez igazi szeretet.

--Taylor

|SAJÁT FORDÍTÁS!!!|